Vissza az előző oldalra
MK BH 1993/775
Annak a kérdésnek az elbírálása során, hogy a peres felek között létrejött jogviszony munkaviszony vagy vállalkozási jogviszony-e, és ehhez képest mely bíróság hatáskörébe tartozik a per eldöntése, a bíróságnak – különösen bonyolult és ellentmondásos tényállás esetén részletes, az összes körülményre kiterjedő bizonyítást kell lefolytatnia a hatáskör megállapíthatósága érdekében [1992. évi XXII. tv. 1. § (1) bek.; Ptk. 389. §; Pp. 22. § (1) bek., 349. §].
A peres felek az 1990. évben megállapodtak abban, hogy üzemeltetik a Sz.-en, a T. u. 1. szám alatt lévő vendéglőt. Az alperes kiváltotta a vállalkozói engedélyt. Szóbeli megállapodásuk szerint a felperes munkabére olyan összegű lesz, amilyen jövedelemmel a vállalkozásból az alperes részesedik. Ezt a megállapodást 1990. év végéig teljesítették. 1991. év elejétől a felek között nem történt tényleges elszámolás. A felperes nem tudta, hogy az alperes az 1991. évben milyen összegű jövedelemmel rendelkezett, és részére az alperes nem fizetett munkabért. 1992. július 10-én az alperes távirati úton azonnali hatállyal felmondta a felperes munkaviszonyát, kiadta az adatlapját, és ezen 80 350 Ft tartozást tüntetett fel.
A felperes keresetlevelében kérte az alperest az adatlapon levő tartozás törlesztésére, megfelelő adatlap kiadására és arra kötelezni, hogy számoljon el az 1990-től 1992. VII. 10-ig tartó jövedelmével, és ezzel egyenértékű munkabért fizessen meg. Fizesse meg továbbá a 13 913 Ft összegű szabadság-megváltását és a felmondási időre járó átlagjövedelmét.
Az alperes kérte a kereset elutasítását. Egyúttal becsatolta a felperes részére 1992. szeptember 17-én elkészített és megküldött elszámolást, amely szerint 689 550 Ft a követelése vele szemben. Ez az összeg költségkülönbözetet és göngyöleghiányt tartalmaz.
A bíróság szakértőt rendelt ki. A szakértői vélemény szerint a felperesnek járó eszmei munkabér kifizetése nem bizonyított. Az alperes által becsatolt kimutatások alapján megállapította, hogy a vállalkozás pénztárába a felperes 244 142 Ft-tal kevesebbet, az alperes pedig 146 926 Ft-tal többet fizetett be. Az 1993. január 19-iki tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a peres felek külön elszámolással dolgoztak, a felperes kifizetéseket teljesített (árut vásárolt), bevételhez jutott. Ellenkező esetben a bevételt át kellett volna adnia a vállalkozónak.
A munkaügyi bíróság végzésével hatáskörének hiányát állapította meg, és az iratokat elbírálás végett a városi bírósághoz tette át. Álláspontja szerint a peres felek jogviszonyából a munkaviszony alapvető fogalmi elemei hiányoztak. Nem álltak egymással alá-fölérendeltségi viszonyban, utasítási joguk nem volt, az alperes nem munkabért fizetett. A vendéglő üzemeltetésének költségeit közösen, majd később külön-külön viselték, és az árbevételt is így kezelték. A szóban létrejött munkaszerződés színlelt szerződés, ezért az semmis.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését azzal hagyta helyben, hogy az eljárást megszűntnek tekintette. A felek szerződésének valóságos tartalmát illetően azt állapította meg, hogy polgári jogi szerződéses kapcsolatban álltak egymással, ami következik abból, hogy a költségek és a haszon megosztására vonatkozóan megegyeztek egymással. Nincsenek meg a munkaviszony jellemzői.
A felperes jogi képviselője útján felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a munkaügyi bíróságnál a Legfelsőbb Bírósághoz. Ebben a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte. Állította, hogy a peres felek között munkaviszony jött létre, amit bizonyít, hogy az alperes a felperest a TB Igazgatósághoz bejelentette, táviratilag mondta fel a munkaviszonyát, kiadta részére a munkaviszonyt igazoló lapot és az adatlapot, amely a tartozás megfizetésére történt kötelezését tartalmazta. Előadta, hogy munkaviszonya alapján munkanélküli járadékot folyósítanak a részére. Ez nem illetné meg, ha vállalkozói jogviszony létesült volna a felek között. A szóbeli munkaszerződés megkötésekor az Mt. biztosította azt a munka-díjazási formát, hogy teljesítménybérben való elszámolás esetén ugyanolyan értékű kifizetés történjen, mint amilyet az egyéni vállalkozó jövedelemként elér. Veszteséges vállalkozás esetén a mindenkori minimálbérre jogosult a dolgozó. Ezzel a bérrel jelentette be a felperest az alperes a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz. A munkajogi jogviszonyt erősíti az a további tény is, hogy az alperes számolt el az adóhatóságnak a felperes helyett.
A felülvizsgálati eljárás során kiegészítette az előadását azzal is, hogy rajta kívül még két másik alkalmazottja volt az alperesnek hasonló jogállásban. A nevezettek hozzá hasonlóan munkaviszonyban álltak az alperessel. Az alperes ellenkérelme a másodfokú bíróság végzésének hatályban tartására irányult. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy csak formailag létesült a munkaviszony, lényegében mindketten vállalkozók voltak, Munkáltatói jogokat nem gyakorolt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A per eddigi adatai alapján az állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az alperes, mint vállalkozó 1990. évtől üzemeltette a Sz.-en, a T. u. 1. szám alatt levő vendéglőt. Ebben a vendéglőben dolgozott a felperes is. Őt az alperes alkalmazottként bejelentette a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, „munkabére” után a személyi jövedelemadót levonta. A perben kirendelt szakértői véleményből arra lehet következtetni, hogy a peres felek külön-külön kezelték a bevételt, abból áruvásárlásokat eszközöltek, és egyéb kifizetéseket teljesítettek. Feltételezhető, hogy külön műszakban dogoztak, de erre megfelelő adatok hiányában nem állapítható meg tényállás. Nincs adat arra sem, hogy az alperesnek, mint munkáltatónak az utasítási joga mire terjedt ki. Erre vonatkozóan szükségesnek mutatkozik a peres felek személyes meghallgatása és az alperes által foglalkoztatott további két alkalmazott tanúként történő kihallgatása.
A másodfokú bíróságnak be kell szereznie az alperes által a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz és az adóhatósághoz tett bejelentéseket a felperes alkalmaztatására vonatkozóan, és e bizonyítékok értékelése után kerülhet abba a helyzetbe, hogy döntsön a jogvita jellege tekintetében.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás elrendelésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság csak a felülvizsgálati eljárásban felmerült költség összegét állapította meg, annak viseléséről a felek pernyertességének, illetőleg pervesztességének arányában az új határozatot hozó bíróságnak kell döntenie [Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése). (Legf. Bír. Mfv. II. 10. 180/1993. sz.)